1

Iskolánkról

 Üdvözöljük a Budapesti Gépészeti

Szakképzési Centrum 

Fáy András  Közlekedésgépészeti,

Műszaki Szakgimnáziumának honlapján!

NÉMET DIÁKOK OSNABRÜCKBŐL 2014.

A németországi Osnabrück város szakiskolájával már évek óta folytatunk diákcsere programot, még ha nem is a szó klasszikus értelmében. A német és magyar diákok a kiutazásuk során nem az ottani iskolában tanulnak, hanem szakmai gyakorlatra érkeznek.


Az idén öt tanuló, Kevin Bruning, Marius Krause, Hugo Norte Marques, Louis Spellmeyer és Tim Willms érkezett Germániából március 29-én. Az első napokban a várossal és az iskolával és a magyar szakképzési rendszerrel ismerkedtek. Április első napján a győri egyetemen jártunk, ahol a Belsőégésű Motorok Tanszéket látogatuk meg. A körbevezetést egy volt diákunk (jelenleg az egyetem hallgatója), Istvánkó Károly szervezte meg. Nagyon sok, érdekes dolgot, vizsgálatot láthattunk.
Aztán másnap leutaztak Kecelre, ahol a Benedeczki Diesel műhelyben gyakorlatoztak. Őket egy technikus tanulónk Dobóczi Zsolt  kísérte el, hogy az esetleges nyelvi nehézségeket áthidalhassa. Benedeczki Lajos úr jellemzően Bosch berendezésekkel felszerelt műhelye nem csak az országban egyedülálló, valószínűleg a világon bármely hasonló műhellyel felvenné a versenyt, így a német fiúk ezúttal is elismerően szóltak az ott töltött néhány napról (ezúton is szeretnénk megköszönni Grúber Herminának a szervezésben nyújtott segítséget).

   

A második héten végig Toyota szervizekben voltak. 3 fő a Reálszisztémánál volt, Gundacker Bence kíséretében, míg 2 fő Vámos Leventével az Emil Freyhez ment.
Vasárnap Szőcs Anikó tanárnő idegenvezetésével látogatták meg a város nevezetes helyeit és mentek el sétahajókázni.
A harmadik héten a toyotás szervizgyakorlat mellett, szerdán részt vettek a fáys sportnapon is, illetve csütörtökön a Waberer's telephelyét látogattuk meg. Szombaton hajnalban muszáj volt korán kelni, hiszen hajnali 5-re már a reptéren kellett lenni. Ott még váltottunk néhány szót az itt töltött 3 hétről, hogy érzeték magukat, miként telt a Magyarországon töltött idő, milyen volt az általános benyomásuk. Jellemzően pozitívan nyilatkoztak mindenről, az egy-két kritikai észrevételt igyekezzük legközelebbre kiküszöbölni.

Köszönetnyilvánítás:
Az osnabrücki diákok háromhetes magyarországi szakmai gyakorlatuk megszervezésében és lebonyolításában a segítségünkre voltak:
Szőcs Anikó tanárnő (Fáy), Gruber Hermina (Benedeczki Diesel Center, Kecel), Istvánko Károly (öreg diák), Dobóczi Zsolt (15.B), Gundacker Bence (15.A), Marti Levente (15.B), Szabó Norbert (15.C), Vámos Levente (12.E).